2024. 28. Hajnalka

Kékfény

Megsérült a bajai kerékpáros

www.police.hu | 2017. Január 10. 17:14:30 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 03020/35/2017. bűnügyi számon közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

 

 

Fotó:www.google.com

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 6-án 7 óra 38 perckor egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú gépjármű közlekedett Baján, a Rókus utcában a Pokorny János utca irányába. Haladása során a sofőr megelőzte a vele azonos irányban közlekedő kerékpárost, majd jobbra kanyarodott a Felekiné utca irányába, amelynek során feltehetően nem vette észre, hogy a jármű jobb hátsó részével érintőlegesen elütötte a kerékpárt hajtó 66 éves asszonyt.

 

A baleset következtében a nő elesett és az elsődleges orvosi szakvélemény szerint 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

A Bajai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a baleset bekövetkezését, illetve az ismeretlen autóról, vagy sofőrről információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

 


hozzászólok